2013. 05. 12. mindenki számára egyszer megélt vasárnap volt. A Gyulai Baptista Gyülekezet, és annak 5 új tagja számára ez a kedves májusi vasárnap emlékezetessé a bemerítési istentisztelet miatt lett.
Az istentiszteleteken igével Kotán Béla őrbottyáni lelkipásztor szolgált. Ács Anett, Balássy Fanny Eleonóra, Timár Ádám, Timár Benjámin és Verebi Márton testvéreink bizonyságtételét csatolom a beszámoló sorokhoz. Urunk tartsa meg kegyelmében a Gyülekezet új tagjait is.
Matuz József
Bizonyságtételek
Timár Ádám
Hívő családban nőttem fel, ebből kifolyólag keresztény nevelést kaptam. Bibliakörbe jártam, tudtam minden történetet kívülről. Viszont időbe tellett rájönnöm, hogy ettől még nem megyek a mennybe. Ennek a felismeréséhez különböző lelki élményekre volt szükségem. Az első ilyen 9 éves koromban volt Tahiban, amikor először vettem részt konkrét evangélizáción. Ezek után még számos úgynevezett kisebb „megtérésem” volt. Ezek vezettek rá az Istennel való járásra. Azóta vagyok kapcsolatban Istennel és azóta van örök életem…
Timár Benjámin
Hívő szülők gyermekeként születtem, hívő családban nőttem fel. Már kis korom óta hallhattam Isten igéjét, a Bibliai történeteket, és az Evangéliumot. Ez a jó hír már nagyon kicsi koromban megérintett, de ez sajnos csak egy fellángolás volt, és nem hozott nagy változást az életembe.
De 2 évvel ezelőtt elmehettem egy táborba Tóalmásra, ahol jó alkalom nyílt arra, hogy magamba nézzek, önvizsgálatot tartsak. Én ezt meg is tettem, és ekkor Isten megmutatta, hogy mennyire kétfelé sántikálok, és hogy még nincs üdvösségem. Ezt felismerve meghoztam életem legnagyobb döntését: átadtam Istennek az egész lényem. Megbántam és megvallottam a bűneimet Őelőtte. És azóta próbálok minél jobban Istennek tetsző életet élni.
Balássy Fanny
„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz …” Jelenések 3:20
Kisgyermekként olyan családba születtem, ahol megismerkedhettem a világ két értékrendjével. Anyukám a Jóisten szeretetében és félelmében igyekezett nevelni és őfelé egyengetni az utamat, édesapám pedig az evilági értékrendet képviselte a családunkban. Hívő nagyszüleimen keresztül is sokat hallhattam Istenről és Jézus Krisztus megváltásáról. Ennek ellenére – be kellett látnom – az istenfélő családi háttér sem volt kikövezett út és garancia. A hitharcomat magamnak kellett megvívni.
Nem volt mindig természetes az életemben az Isten felé fordulás. Beleestem abba az általános hibába, hogy amikor gondok nyomasztottak, akkor sokat imádkoztam és olvastam a Bibliát. Amikor pedig a dolgok rendben voltak, akkor hanyagoltam az Istennel való kapcsolatomat. Hálás vagyok Jézus Krisztusnak, hogy nem mondott le rólam és kitartón kopogtatott az „ajtómon”.
Amikor a szüleim útjai különváltak, akkor kristályosodott ki bennem, hogy ebben az életben minden változó, csak egy örök és biztos pontunk van: Isten. Abban az időszakban az előzőeknél is jobban éreztem Isten szeretetét és gondviselését az életemen, mert a legkilátástalanabb helyzetekből is kihozott bennünket. Sokszor megtapasztalhattam, hogy nem engedett a gondokba beleroskadni. Hálás vagyok Istennek édesanyámért, akinek az életén láthattam az Ő kegyelmét és gondoskodását.
Jó 2 évvel ezelőtt érintett mélyen, hogy Jézus az én bűneimért is szenvedett és az ő váltságának elfogadása által lehet örök életem, és ha megvallom a bűneimet, akkor megbocsátja azokat. Nagyon sokat jelentettek a nagypapámmal folytatott beszélgetések, melyek erősítették a hitemet.
Bennem most lett határozott ez a döntés. Az utóbbi időben sok emberen látom, hogy a „Carpe diem”- azaz „Élj a mának” – elmélet alapján él. Ezeket a negatív példákat látva úgy érzem, én az „Élj a holnapért!” elvet szeretném követni, de ez Jézus Krisztus nélkül nem lehetséges. Úgy érzem, és úgy gondolom, mi több úgy hiszem, hogy Jézus Krisztus megváltásának elfogadása nélkül is lehet élni, de nem érdemes!
Hálás vagyok Istennek ezért a Gyülekezetért, ahol otthonra találtam.
Hiszem és vallom, hogy Jézus Krisztus az életem Ura és Megváltója és az Ő parancsának engedve szeretnék bemerítkezni és Isten nagy családjának a tagja lenni.
„Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” 1Timóteus 1:15
Ács Anett
Bemerítésem előtt 2-3 évvel ezelőtt kiültem a padra, hogy a csillagokban gyönyörködhessek. Ez a szokásommá vált nyáron. Rájöttem milyen csodálatos, hogy Isten a bolygók, csillagok mellett minket is megteremtett, pedig mekkora a világegyetem. Milyen nagy csoda az is, hogy Jézus otthagyta a mennyet értünk. Ekkor eszembe jutott az az ige, hogy: „Micsoda a halandó, hogy törődsz vele?” (Zsoltárok 8:5/a) Tudtam milyen igaza van ennek az igének, mert mi emberek bűnösek vagyunk. Tudtam, hogy én is bűnös vagyok. Ezt felismerni nem volt egy könnyű dolog, hisz mindig is úgy gondoltam, hogy jó kislány vagyok. A bibliaköri tanítások alapján most sem felejtettem el, hogy mit kell tennem. Összekulcsoltam a kezem és kértem Jézust, hogy bocsássa meg a bűneimet, és segítsen úgymond a bűn elleni harcban. Be is akartam fejezni az imádságot, de akkor mintha megszólított volna: Beszélgessünk még! És akkor, mintha egy gát szakadt volna fel (ez már inkább beszélgetés volt, mint imádság). Mindent elmondtam. Szó szerint mindent. A sulis problémámat, hogy kiközösítettek (szinte mindenki), mert szerintük ’stréber’ vagyok, és sok minden mást is. Azóta is kitartok mellette, mert tudom, hogy mindig segít, ha kell. Hozzá futhatok akkor is, amikor csak egy kis beszélgetésre vágyok. Csodálatos, hogy ilyen kapcsolatban lehetek Vele, aki a világot teremtette.
[nggallery id=8]
